Jszbernyi Katolikus voda, ltalnos Iskola Liska Jzsef Kzpiskola s Kollgium Tagintzmnye - Hrek: Ballags a Liskban
Navigci
 

Nemzeti Kulturális Alap
Nemzeti Kulturális Alap
 

Ballags a Liskban

2018. május 4-én elballagtak iskolánk negyedikes tanulói. Idén öt osztály búcsúzott szeretett iskolájától, de mellettük a szakképz évfolyamon is voltak olyan osztályok, akiknek véget értek tanulmányaik. Ez az esemény mindig mérföldk a diákok számára, hiszen iskolánk kapujából kilépve egy egészen új világ várja ket.

A ballagókat elször Dr. Novák István figazgató úr köszöntötte, aki dr. Ternyák Csaba érsek úr levelét tolmácsolta a diákoknak, majd beszédében felhívta a tanulók figyelmét, hogy életükben fordulatot jelent a ballagás, valami újnak a kezdetét. A sok emberi példa, amelyet a tanulók láttak, rávilágít arra, hogy nem könny jó embernek lenni, de meg kell próbálni, hiszen „Isten a jó emberek által tanít minket a jóra”. Figazgató úr a nemrégen boldoggá avatott Brenner János atya példáját említette meg, aki vértanúságával arra emlékeztet, hogy nem könny az élet, sok megpróbáltatás van, de hitünket nem feledve, meg kell maradnunk jónak, keresztény értékrendet képvisel embernek.

<<Ballagási beszéd>>

Ezután Szabó Martin 11. A osztályos tanuló Váczi Mihály Még nem elég! cím versével köszönt el a tizenkettedik osztályos diákoktól.

A végzs évfolyam nevében Zakar Szilvia 12. G és Babinszki Tamás 12. D osztályos tanulók búcsúztak iskolánktól.

A beszéd után a 12. évfolyam képviseli átadták az iskola zászlóját a 11. évfolyam diákjainak.

Általános képek: ballagas_2018.jpg

Ballagásunkon nemcsak végzs és szakképzs évfolyamainktól búcsúztunk, hanem Szabó László igazgató úrtól is, aki intézményvezetként szintén „elballagott”. Igazgató úr 1976 óta tanára iskolánknak, ebbl az alkalomból a végzs évfolyam képviseli egy különleges szalagot tztek fel igazgató úrnak, 1976-2018 felirattal. Ezt követen figazgató úr köszöntötte igazgató urat.

A szalagtzést követen dr. Kiss András, a Liska József Alapítvány kuratóriumának elnöke, dr. Novák István figazgató úr és Szabó László igazgató úr átadta a Liska Alapítvány díjait a jutalmazott tanulóknak.

Általános képek: dijazottak.jpg

<<Jutalmazottak listája>>

A ballagási ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.


Cyb - mjus 19 2018 · 0 hozzszls · 1154 megnyits ·Nyomtats

Hozzszlsok
Mg nem kldtek hozzszlst
Hozzszls kldse
Hozzszls kldshez be kell jelentkezni.
rtkels
Csak regisztrlt tagok rtkelhetnek.

Krjk jelentkezz be.

Mg nem rtkeltk
Sponzoraink


Jszbernyi Katolikus voda, ltalnos Iskola Liska Jzsef Kzpiskola s Kollgium Tagintzmnye
OM az.: 035844 | Figazgat: Dr. Novk Istvn | Telefon: (57) 412-248
E-mail: kapcsolat[kukac]liska-szki.hu
Trsoldalaink

Szkhely intzmnynk:



Eslyegyenlsg
 

Étkezés

Következö havi ebédbefizetés idöpontja:

Január 03. csütörtök
Január 04. péntek
Január 07. hétfô

Aktuális Étlap

Tájékoztató!
Megnyitás


Normatív étkezés igénylölap
Megnyitás

 

Facebook
Esemnyek
<< December 2018 >>
H K Sz Cs P Szo V
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

Nincsenek esemnyek.

 

Bejelentkezs
 

Bezrs
Bejelentkezs
Felhasznlnv
Jelsz

Elfelejtetted a jelszavad?
Ignyelj egyet itt.
Powered by PHP-Fusion copyright © 2002 - 2018 by Nick Jones.
Released as free software without warranties under GNU Affero GPL v3.

A weboldal ksztihez kattints ide.